Név:
Asztalos Lajos
Született:
Budapest, 1920.11.13
Meghalt:
Budapest, 1983.10.16
Beosztás:
osztályvezető
Testület:
MSZMP Központi Bizottsága
Asztalos Lajos
Született: Budapest, 1920.11.13
Meghalt: Budapest, 1983.10.16

Párt- és tömegszervezeti tagság:

Pártfunkció:

Szerkesztett életrajz:
Cipész szülők gyermeke. A középiskola elvégzése után, 1935-ben esztergályos tanonc lett. 1938-ban segédlevelet szerzett, majd 1940-ig a Weiss Manfréd Gyár Idomszer Osztályán, majd a Laub Elektromotor Gyárban dolgozott. 1941-ben a WM Gyár Jupiter Osztályán dolgozott 1944 végéig, mint esztergályos. 1935-től a Vasas Tornászok Egyesületének tagja, majd a Vasas Ifjúmunkás Csoporthoz csatlakozott, ahol pártszemináriumokat hallgatott. Részt vett a Vörös Segély akcióiban. 1938-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba és a Természetbarátok Turista Egyesületébe. 1945. januárban az MKP tagja lett, a VII. kerületi pártszervezetben dolgozott. Egy utcai igazoltatás után, a szovjet katonák másokkal együtt malenkij robotra vitték. 1945. februártól 1947. augusztusig szovjet lágerekben dolgozott a Donyecki-medencében. 1949. szeptembertől 1949-ig a Csepeli Szerszámgyárban tevékenykedett; esztergályos szerkesztő és pártvezetőségi tag volt. 1949-ben a Magyar Rádióhoz került, az ellenőrzési osztályon dolgozott, majd a műszaki főosztály vezetője lett, tagja az intézmény MDP pártvezetésének. 1953-ban elvégezte az MDP egy éves pártiskoláját. 1956 nyarán állásából felmentették, a Mechanikai Laboratórium Vállalathoz került, laboratóriumvezető-helyettes. 1956. november 4. után a VIII. kerületi rendőrkapitányságon politikai nyomozó. 1957. április 4. után a Kohó- és Gépipari Minisztériumban előadó. 1960-ban gépészmérnöki végzettséget szerzett, 1957 őszén az MSZMP KB Ipari Osztályára került, ahol osztályvezető helyettes, majd megbízott osztályvezető. 1966. december 15-én kinevezték a kohó- és gépipari miniszter helyettesévé, állásából 1975. november 1-jén nyugdíjazták.

Magyar Nemzeti Levéltár

Postacím: 1250 Budapest, Postafiók 3.

Cím: Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.

Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844 Fax: +36 1 225 2817

E-mail:

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Cím: 1088 Budapest, Vas u. 10.

Tel.: +36 1 800 1450 Fax: +36 1 391 1130

E-mail: