Gyapai József, dr.
Született: Szatmárnémeti, 1935.03.19

Párt- és tömegszervezeti tagság:

Munkahely, egyéb foglalkozás, szolgálat, jogviszony:
    vb-elnökhelyettes Kecskeméti Városi Tanács V. B. 1972.10.01 - 1978.01
    tanár

Kitüntetések:
1971 Ifjúságért érdemérem

Szerkesztett életrajz:
1935. március 19-én a Szatmárnémetiben (Románia) született. Édesapja Gyapai Sándor  (? - 1935) munkás, édesanyja Tar Ilona volt. Általános iskolát Szatmárnémetiben végezte el és ott kezdte el a gimnáziumot. 1950. júliúsában Magyarországra jött, majd Csengerben telepedett le. A  gimnáziumi tanulmányait a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban fejezte be 1952-ben. 1950-től 1952-ig a DISZ, illetve a csengeri községi DISZ vezetőségi, majd KISZ tagja lett. 1953 és 1956 között Böhönyben, Debrecenben és Baján szolgált, mint tizedes. 1956-ban a Magyar Testnevelési Főiskolán tanári diplomát, majd 1969-ben ELTE BTK  filozófiai szakképzettséget szerzett. 1962 és 1965 között a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen tanult. 1965 óta pedig a Pedagógus és Közalkalmazottak Szakszervezetének tagja volt.  A munkásmozgalomban 1953 óta vett részt és az 1959 óta volt az MSZMP tagja. 1982-ben a politikai tudományok egyetemi doktora lett. 1956. július 16-tól 1957. szeptember 1-ig  az apostagi Általános Iskolában, 1957. szeptember 1-től 1959. június 30-ig a bajai Tür István Közgazdasági Technikumban, majd  1959. július 1-től 1964. december 31-ig a Felsőfokú Tanítóképző Intézet (ma: Eötvös József Főiskola, Baja) tanára volt.
1965. január 1-től 1972. szeptember 30-ig MSZMP Baja Városi Bizottság propaganda és művelésügyi osztály főelőadója és vezetője volt. 1972 és 1978 között megbízott, majd rendes elnökhelyettese volt a Kecskemét Városi Tanácsnál. Ahol a Művelődési (Művelődésügyi) Bizottság elnöke is lett. Lemondása után 1978. február 1-től a Kecskeméti Óvonőképző Intézet Marxizmus-Leninizmus Tanszék munkatársa lett docensi, főiskolai tanári és tanszékvezetői beosztásokban. Fotó Klub elnöke, a Pdagógus Szakszervezet, Magyar Pedagógiai Társaság és a Katona József Társaság tagja. Könyvei: Pedagógiai etika: Szemelvénygyűjtemény 1992., Bevezetés a társadalomtudományokba 1994. Kitüntetése: Ifjuságért Érdemérem 1972., Országos Béketanács arany jelvénye 1968., Kiváló Munkáért 1982

Magyar Nemzeti Levéltár

Postacím: 1250 Budapest, Postafiók 3.

Cím: Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.

Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844 Fax: +36 1 225 2817

E-mail:

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Cím: 1088 Budapest, Vas u. 10.

Tel.: +36 1 800 1450 Fax: +36 1 391 1130

E-mail: